Barion Pixel
 

Vihar a bili körül | Avagy legyen-e ovikezdésre szobatiszta a gyermekem?

A szobatisztaság elérését sokan az egyik legfontosabb mérföldkőnek tartják egy kisgyerek fejlődésében – ugyanakkor egy olyan feladatnak, amely a szülőket is gyakran próbára teszi.


Hányszor találkozunk azzal a megnyugtató kijelentéssel, hogy majd kinövi, majd beérik, ki látott már egyetemista pelenkást?


Igen, valóban igazak ezek az állítások is. Nézzük azonban a kérdés mélyebb részeibe. Miről marad le a pelenkás gyermek? Hogyan tudom őt szülőként segíteni?


Gondoljunk bele, ha minden érési folyamatot hagyunk a maga útján, befolyásolás és megerősítés nélkül folyni, akkor nem segítek a matekháziban a gyereknek? Vagy nem tanítom kerékpározni, úszni? Nem gyakoroljuk még otthon az ’a’ betű kerekítését, mert majd beérik?


Sarkalatos kérdés az óvodába lépő gyermeknél a szobatisztaság. Túl azon, hogy óvodája válogatja hogyan áll ehhez a kérdéshez, egyéb problémákat is felvet, előrejelez.


Amikor a barátnővel, szomszéddal folytatunk beszélgetést, náluk mikor, hogyan történt a szobatisztaság elérése egy egyedi eset tárul elénk. Mi történik, ha az én gyermekem nem azon a folyamaton megy keresztül? Felvállalom a segítségem elmaradásának következményeit? Ha már most látom, mik a gyengeségei szőnyeg alá seprem? Vagy utánajárok szakember segítségével a következményeknek és lehetőségeknek?


A gond az, hogy általában nem egy területnek a későbbi éréséről beszélünk ilyenkor, hanem a probléma ennél összetettebb. Máshol is jelentkezik hiány, ami megnehezíti az óvodába történő beilleszkedését.


Az érési folyamatoknak is van egy kifutási idejük. Ezeket az anya, a család nagyban tudja előmozdítani, sikeressé tenni.


A megfelelő életkorban megfelelő tevékenységek végzése egy pozitív visszajelzés a szülőnek, hogy gyermeke jó ütemben érik, fejlődik.


Amikor erőteljes lemaradások vannak különböző területeken, melyek a lassabb érési folyamatnak tudhatók be, figyeljünk ezekre a szavak nélküli jelzésekre. Mondhatja a barátnő, hogy az ő gyermeke is jóval később vált szobatisztává és lásd, most az egyetemet végzi. Vagy nem érezte hátrányát annak, hogy sokáig használtak pelenkát, kényelmes és biztonságos volt ez a megoldás náluk. Biztos, hogy a barátnő nem konzultált a kérdésről szakemberrel? Valóban segíteni akar a megnyugtatással? Esetleg ő maga szakértője a gyermekek fejlődésének?


Amikor az anya megfogalmaz egy kérdést, ami szöget üt a fejében érdemes utána járni. Az anya szeretete gyermeke iránt olyan képességgel ruházza őt fel, amitől szimbiózisba kerülnek egymással. Ekkor érdemes szakember útmutatását, véleményét kérni. Amikor több területen is jellemző a késés, még aktuálisabbá válik az okok kiderítése és azok megszüntetése.


A nem megfelelő ütemben zajló fejlődés több területen jelentkezik.


Az érési elmélet melletti legjelentősebb érv, hogy csak a bili használatára lehet korábban rászoktatni a gyerekeket, de éjszaka nem maradnak szárazon, míg a hólyag és a belek akaratlagos irányításának érése meg nem történik. Nyilvánvaló azonban, hogy az elhanyagolt képességek „maguktól” lassabban fejlődnek, mint azok, amelyeket folyamatosan használnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a világ gyermekeinek többsége már akkor szárazon alussza át az éjszakát, amikor a nyugati gyerekek szobatisztaságra szoktatását még el sem kezdik.


A szobatisztaság eléréséhez különböző nyelvi, motoros, szenzoros, neurológiai és társas készségek szükségesek. Elengedhetetlen a fiziológiai érettség (tud ülni, járni, felöltözni, levetkőzni), a külső visszacsatolás (megérti és teljesíti az utasításokat) és a belső visszacsatolás (önbecsülés és motiváció, a nevelőkkel való azonosulás vágya, önállóság).


Már a szobatisztaság fogalma sem egységes: különböző fejlettségi állomásokat takarhat a teljes önállóság és a szárazon maradás képessége között. szobat. A teljes vagy önálló szobatisztaság, amikor a gyerek teljesen önállóan irányítja saját higiéniáját, és ehhez nincs szüksége segítségre, felügyeletre vagy emlékeztetésre. Segített szobatisztának tartható az a gyerek is, aki bár nem teljesen önálló minden lépésben, de szülői segítséggel képes arra, hogy kizárólag bilibe vagy WC-be ürítsen.


A „megfelelő életkor” ideje azonban korántsem tisztázott.


A csecsemőkori ürítés nem pusztán gerincvelői reflexműködés, mint korábban gondolták, hanem a szükséglet felmerülése már csecsemőkorban agykérgi aktivitással jár.


A szoktatásban az anya vállal minden felelősséget.


Hol a „csapda”?


Nyugati felfogásban szocializált énünk első reakciója az aggodalom, hogy a gyerekek „korai” szoktatása úgy fizikailag, mint lelkileg ártalmas lehet. A rövidebb ideig vagy egyáltalán nem pelenkázott gyerekek körében kevesebb a bőrirritáció és a húgyúti fertőzés is. A pszichés hozadék a kötődő nevelés előnyeibe illeszkedve a szorosabb kötődés és a nagyobb érzelmi biztonság lehet.


Megalapozottabb az a kritika, hogy ez a nevelési mód nagyon időigényes. Ez – az eldobható pelenka használatához képest – tagadhatatlanul így van, de ezt a tényt számos szempont módosítja. Egyrészt a módszer jellemzően abban a néhány hónapban igényel igazán intenzív figyelmet, amikor a kis csecsemőt úgysem hagyják magára a szülők, a kötődő nevelés gyakorlói pedig az ürítési igények figyelembevétele nélkül is szinte állandó testi közelségben tartják. Néhány hónapos intenzív időráfordítást igényel, ami a gyerek és a szülő számára is kellemes és számos előnnyel jár – sem objektíve, sem szubjektíve nem feltétlenül „hosszabb” időben, mint az éveken át tartó pelenkázás, ami ritkán szerez örömöt akár a szülőnek, akár a gyereknek.


Az észrevétel azonban felveti azt a fontos szempontot, hogy ezt az eljárást valószínűleg nem találja vonzó alternatívának, és soha nem is fogja annak találni minden nyugati szülő. Sokak számára jelenthet problémát, hogy szemlélete a felpörgött ritmusú, teljesítmény-centrikus és lineáris fejlődésben gondolkodó, „civilizált” életmódtól idegen, társadalmi támogatottsága pedig – egyelőre – gyakorlatilag egyáltalán nincs.


A szobatisztaságra szoktatás tulajdonképpen egy olyan probléma kezelése, amelyet maga a pelenkázás hoz létre. A gyerekeknek intellektuálisan kell újra felfedezniük, amit az érzékeik elfelejtettek, és az éveken át tartó maladaptív tanulást kell korrigálniuk.


Az önálló szobatisztaság elérése – bár rendszerint korábban következik be, – éppúgy nem sürgős a szülőnek, mint az érési elmélet követőinek, a különbség mindössze annyi, hogy az addig eltelő idő alatt pelenkázzák-e a gyereket, vagy a maga szintjén elérhető, részleges önállóságban segítik. Ez a különbség különösen sokat jelenthet a speciális igényű gyermekek nevelésénél, akik a nyugati módszerrel nehezen szoktathatók szobatisztaságra, és akár még iskolás korukban is pelenkát hordanak. A „rögtön” önálló szobatisztaságot szorgalmazó megközelítés helyett csecsemőkoruktól segítetten szobatiszta gyermekek egyrészt fokozatosan birkózhatnak meg az egyre nagyobb önállóság követelményével, másrészt esetenként sok-sok pelenka nélküli évet nyerhetnek, míg a teljes önállóságot elérik.


A módszer haszna tehát sokrétű: az egészségügyi és környezetvédelmi előnyökön túl elkerülhetőek vele a jellemző szobatisztaságra szoktatási problémák. A gyermekük jelzéseire és saját intuíciójukra figyelő anyákban erősíti a meggyőződést, hogy gyermeküknek a legjobbat adják s kapcsolatuk a lehető legmélyebb és legbensőségesebb. A gyermek ugyanakkor azt a visszajelzést kapja a környezetétől, hogy szükségletei fontosak és kielégülnek, a világ pedig egy jó hely, ahol érdemes élni és ahol érdemes bízni.


1 044 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése